Lincoln Burrows a halálos ítéletére vár egy Chicago melletti fegyházban, egy el nem követett gyilkosság miatt. Ártatlanságában szinte senki nem hisz, csak öccse, aki történetesen a börtön egyik építészmérnöke. Michael elkövet egy bankrablást, hogy bekerüljön bátyja mellé, és bentről próbálja kiszabadítani. És elkezdődik az idegtépő szökési kísérlet.
- Minden rész úgy ér véget, hogy gyakorlatilag sarokba vagyunk szorítva, és nekem fogalmam sincs, hogy na ebből a helyzetből aztán hogyan lehet kikeveredni. Az írók állandóan meglepnek minket valamilyen zseniális ötlettel, és ezek a fordulatok nem csak hogy fantasztikusak, de ugyanakkor teljesen logikusak – mondja Wentworth Miller.
- Színészként valahogy jobban szeretem nem tudni, hogy mi is fog a karakteremmel történni. Végül is egy börtönben ülök, teljesen kusza és kiszámíthatatlan az életem, úgyhogy élvezem, hogy én is csak akkor tudom meg, mi történik, amikor felvesszük a jelenetet – meséli Dominic Purcell.
A részeket egy igazi, bár már nem működő börtönben forgatják, sőt a főszereplő cellájában egykor egy ténylegesen halálra ítélt rab élt. A színen persze feltűnik egy női főszereplő is, aki nem más, mint Lincoln ex barátnője. Az ügyvédnő először a jog eszközeivel próbál segíteni, ám egyre jobban belekeveredik az összeesküvés elmélettől sem mentes történetbe
- Ha az ember pasija megöl valakit, azt nem tudja csak egy kis hibának elkönyvelni. Akkor úgy érzi, na hát ez nem a nekem való férfi volt. Ám amikor mégis kiderül, hogy az illető ártatlan, akkor Veronica érzései megváltoznak, ám akkorra már egy másik férfihez kötődik. Igazi drámai helyzet, ugye? – meséli Robin Tunney.
Drámai helyzetekben garantáltan nincs hiány ebben a sorozatban, és az is biztos, hogy a történet a székekhez láncolja a nézőket. És ebből a rabságból nem is érdemes elszökni.
|
|